Heimann Zoltán ünnepi beszéde a 400 éves bokodi evangélikus egyházközösség tiszteletére

A 400 éves a Bokodi Evangélikus Egyházközség rendezvénysorozat keretében 2024. szeptember 8-án délután id. Heimann Zoltán előadást tartott, ahol a saját szekszárdi, sváb, paraszt, paraszt-polgári gyökereit vizsgálva, két és fél évszázad múltját, jelenét, közeljövőjét mutatta be békaperspektívából.

Íme a teljes előadás:

Tisztelt bokodi evangélikusok!

Köszönöm a megtisztelő meghívást. Sajnos nem volt esélyem nem elfogadni a felkérést, és amúgy is már pár pohár „becsvágyjavító” bor után hozta szóba Szabó Laci barátom.

Meghallgattam, illetve megnéztem Kovács Viktor evangélikus lelkész és Hortobágyi Cirill bencés, katolikus főapát urak előadásait, amelyek -érdekes módon- mindketten a Szent Benedek-i regulát állították középre, és a szerzetesi lét intenzitását, ill. a kolostor szakrális és laikus munka egyensúlyát járták körbe, és ajánlották a jövő megoldásának.
Miről tudok én itt ezek után beszélni? 400 évet nem látok hátra, és 400 évet megjósolni sincs bátorságom. Lehet, hogy a kereszténység elveit sutba dobva még meg is köveznének…
Egy lehetőségem van: A magam szekszárdi, sváb, paraszt, paraszt-polgári gyökereit tudom vizsgálni, így jó két és fél évszázad múltját, jelenét, közeljövőjét látom békaperspektívából. Hogy ez a szekszárdi sváb békaperspektíva ad-e Önöknek is érdekességet, netán még tanulságot, ne adj Isten útravalót, azt majd a végén fogják tudni csak eldönteni.

Bokod és Szekszárd eltérő pályáját valahol a török hódoltság szabta meg. Itt kell keresgélnünk! Javaslom, hogy csapjunk hát bele!

Id. Heimann Zoltán vagyok. 65 éves. Szekszárdi sváb, katolikus borosgazda. A fellelt levéltári adatok alapján a család írott szekszárdi múltját 1758 februárjáig, Michael Heimann és Elisabeth Markus házasságának bejegyzéséig vezetjük vissza. Remélem a nevekből is kihallatszik, hogy nem a Vereckei-hágón keresztül jöttünk panyókára vetett párducbőrrel a lovon, hanem Ulm-Passau-Linz útvonalon érkeztünk tutajon, ún. Ulmer Schachtel-en.

Élet a török hódoltságban
A mai „középkorászok” nem látják a török kor faluközösségeinek konkrét életét és dinamikáját. (Pl. Sárközben 21 falu volt, és Ete mezőváros vásártartó joggal, ami a XVI.-XVII. században nyomtalanul eltűnnek.) Teljes a lakoság és az életmód átstruktúrálódása! A török lakta palánkvárak rendszere muzulmán, vallásában áttért, részben janicsárok által lakott, míg a környező falvak vegyes népességű kiszolgálókkal, adózókkal telnek fel.

1606. sorsfordító Bokod és Szekszárd életében (is)!
A Zsitvatoroki béke a 15 éves háborút, és egyben a Bocskai harcokat is lezárja.
Gyakorlatilag rögzítik a magyar területek hármas felosztásának háború előtti határait. Szekszárd további majd 80 évre török hódoltsági terület, míg Bokod a Királyi Magyarország, ezáltal a Habsburg Birodalom része.

Bokodról essék szó!
1606-ban a kiürült Bokodra hét nemes katona betelepül, és részben „visszaszál-longanak” a korábbi lakosok. V. Károly 1555-ös augsburgi vallásbékéje a katolikus vallás mellett csak az evangélikusok hitének szabad gyakorlatát engedi. Valószínűleg ez adhatja meg a lehetőséget az 1624-es bokodi evangélikusok indulásához. V. Károly kimondja a „Cuius Regio, eius Religio” elvét, ami a földesúr hitéhez köti az ottani lakosok hitgyakorlatát. Lehet, hogy németek voltak ezek a nemes katonák?
1642, 1718, 1751 a tót és német telepesek „behívásának” évei. 1689-re datálódik egy „faluszálló levél” amit Széchényi György esztergomi érsek adott ki.
Elindul a falu csendes és békés építkezése. A felekezetek és a betelepülő népcsoportok békés együttélése.
1758-ban háromnyelvű evangélikus lelkészt kérnek.

Szekszárd:
Az 1606 utáni kiürült, részben pusztasággá vált török hódoltsági területek más utat járnak.
A török Szekszárdon hosszú távon rendezkedett be, így a defterek, az adóösszeírások alapján a hódoltsági élet nagyjából rendben zajlott. Szekszárd amúgy a Mohács utáni első időszak relatíve kiemelkedő logisztikai súlypontját gyorsan elveszíti, és közigazgatásilag kisebb jelentőségűvé válik. Gazdaságilag, szandzsák székhelyként komoly adózó helyként írja le Evlia Cselebi is. A fő adóbevételt már ekkor is a szőlészet és bortermelés, és az ehhez kötődő kereskedelem biztosítja.
Paradox módon ezt a szabályozott életet a végvári portyák, és a 15 éves háború (1591-1606) újra és újra megtörik. A török hódoltság nem is igazán keskeny határvidékén gyakran változott a határsáv. Ezt a jelenséget fedi le a modern „Kettős adóztatás” kifejezése, amikor a relatíve nyugodt török fennhatóságú területekre tör be a végvári katonaság, és ők is megsarcolják a parasztokat. Így került sor Pécs felégetésére, de a 15 éves háború egyik tragikus – részben vallási ellentétekre visszavezethető – momentuma Tolna teljes kiürülése.
A török hódoltsági területekre elsősorban balkáni népek érkeznek. A gyűjtő névvel „rácoknak” nevezettek elsősorban szerbek, de horvát, bosnyák, albán sőt görög népcsoportok is fellelhetők. A legeltetéssel élő rácok jó része nem „telepedik le”. Vándorolva legeltetnek, ill. szabad katonaként mindig -később is- a magyarokkal szemben törökök, majd az osztrákok oldalán állnak. (A kutatók „Felcsúszott Balkán” néven definiálják a jelenséget, és érdekes tény, hogy a sváb betelepülés után a rácok túlnyomó többsége majd visszatelepül korábbi életterébe.)
Ekkor erősödik fel el újra a rövid tenyészidejű gabonafélék elterjedése és a legeltető állattartás, ártéri gazdálkodás.

Délről-keletről újra elindul a szőlőkultúra. Eltűnnek, -nem látjuk- a régi, magyar, középkori, fehérborokat, és megjelennek a balkáni, jórészben vörös fajták, így a kadarka. (Andrássfalvy Bertalan kutatásai alapján)
Az „átvészelő őslakosok” az ártérben, erdőkben megbújva élik túl a háború közelségét. Csak a szőlő művelése okán jönnek alkalmanként elő…
Érdekes itt felhívnom a figyelmet a vallási felekezetek sorsának alakulására. Sztambul elvitathatatlan érdeme a vallási türelem, hiszen egyre távolabbra kerülve a monolit, központi, oszmán területektől adózásért cserébe mindenkinek szabad vallásgyakorlást engedtek. Külön kis érdekesség, hogy az adólajstromok alapján nem ritka a mohamedán vallást felvevő, így adózást elkerülő, zömmel ortodox, rác helyi lakos, aki a hódoltság után majd „visszaveszi” régi nevét, vallását. (Ez a mai „koraújkor” kutatók rémálma.)
Itt és így nyer értelmet az Európában példamutató 1568-as erdélyi szabad vallásgyakorlás mind a négy erdélyi felekezetnek, majd II. József jóval későbbi, birodalmi szintű 1781-es türelmi rendeletének toleranciája.
A török kiűzése, majd közvetlenül azt követő Rákóczi-féle Függetlenségi Háború tovább gyéríti a hódoltsági területek népességét. Szekszárdon 17 család marad a XVIII. század elejére. A Habsburg uralkodók, az egyház és a nemesek is betelepülőket hívnak az országba, hogy újra feltöltsék parasztokkal az „űrt”.
Meg kell említenem, hogy a bécsi udvar betelepítési törekvései gyakran egybeesnek egy erőszakolt „rekatolizációs” politikával, amit Pázmány Péter is minden eszközzel támogat. Vannak azonban nem kevés számban intakt evangélikus betelepülő közösségek is, amelyek német falvak másodszülötteiből szerveződnek, és lelkésszel együtt alkotják az új, magyar falut. Tolna megyében ilyen például Gyönk és Györköny máig erős falvai.
A központi betelepítési politika mindennapjai jól tetten érhetők az ulmi Donaschwaben Múzeum dokumentumaiban, terveiben és megőrzött korabeli levelekben.
Az új, földművelő népesség megjelenését jórészt megelőzi I. Lipót 1690-es „Neoacquistica Commissió”-ja (Újszerzeményi Bizottság), mely a földterületek nemesi tulajdonjogát volt hívatott rendezni. Ezek szerint 150 évvel ezelőtti dokumentumokkal és 10%-os értékmegváltással lehetett a török által elűzött nemességnek korábbi vagyonát az Udvartól visszaigényelni. Mondanom sem kell, hogy az igények elbírálása sem volt „magyarbarát”, és ezt erősítette még a Rákóczi Függetlenségi Háború után a Habsburg királyra felesküdést megtagadók, így II. Rákóczi Ferenc vagyonának teljes elkobzása is.
Az udvar az így begyűjtött hatalmas földterületekből jutalmazta feltétlen híveit. Így lett Közép-Magyarország meghatározó földbirtokosa Savoya Jenő herceg, egy francia neveltetésű, olasz ősökkel bíró hadvezér, vagy egy linz-i takácsmester fia a Békés, Zaránd és Csongrád vármegyék ura, Harruckern János György, aki a háborúkban a katonai hadtáp irányítójaként vívta ki a császár elismerését.
Kis színesként megemlíteném Mercy grófot, aki a Zombára behívott sváboknak nem tartotta meg adókedvezmény ígéretét, így azok felkerekedtek, és átköltöztek Hódmezővásárhelyre egy másik földesúr területére.
A betelepülők „svábok” nem csak svábok voltak. Ahogy a magyar nyelv a török hódoltság idején itt megjelenő nagyszámú balkáni népeket „lerácozta”, ugyanígy a többségében Ulmban, Günzburgban és Regensburgban gyülekező, majd tutajokon, Schachtel-en (magyarul skatulya) a Dunán lefelé ereszkedő francia hugenottákat, spanyolokat, katalánokat, vagy elzásziakat, svájciakat, frankokat, bádenieket, Bambergből, Würzburgból, Mainzból, Speyerből, Trierből és Freiburgból, sőt Stájerországból, Lotharingiából és Tirolból is érkező németeket gyűjtőszóval „svábozzuk”. A Harmincéves háborút (1618-48) lezáró westfáliai béke Nyugaton viszonylagos nyugalmat, ezáltal túlnépesedést hozott. Izgalmas csábítást jelentett az adó- és más kedvezményekkel megszerezhető föld ígérete.
I. hullám1722-26 III. Károly uralkodása alatt
II. 1763-73 MáriaTerézia idején
III. 1782-87 II. József, a kalapos király szervezte
Hajlamosak vagyunk magunkat „Donauschwaben”-ként bemutatni, de ez valójában a badeni svábok önmeghatározása. Lehet, hogy nem túl felemelő, de Ők bennünket, mint „Schwabische Türkei” emlegetnek. Amúgy a három fő telepítési hullámot ők is „Schwabenzug”-nak nevezik.

Kérem engedjenek meg két kis történelmi bakugrást az előadás folyamatában:
2011-ben, amikor a badeni herceg engem laudált, mint „az év európai borszakértőjét”, elcsukló hangon Wass Albertet parafráltam:
„Mi vassal érkeztünk az új hazánkba, de ez a vas ekevas volt, nem kard acél. Mi földet művelni és nem hódítani jöttünk!”
1946. január 15-én éppen maga Nagy Imre, az akkori kommunista belügyminiszter terjesztette elő a magyarországi németek kitelepítést szabályozó rendeletet, melynek révén 1948-ig 185 ezer sváb embert fosztottak meg kollektív bűnösség alapján állampolgárságuktól, vagyonuktól.
Kovács Imre, a Nemzeti Parasztpárt alelnöke így fogalmazott: „A svábság egy batyuval jött ide, egy batyuval is menjen!”
Amúgy Szabó Dezső írónk is a magyar nép legfőbb ellenségének a zsidót és a svábot tekintette.

Lassan így el is érkeztünk a XX. századba.
Talán érdemes kicsit elidőzni a „spórolós sváb” állandó jelzős szerkezetnél. Fontos leszögeznem. hogy a Nyugat Európából érkező betelepülőket központi politikai akarattal és erős agitációs kampányokkal, komoly adókedvezményekkel hívják. Ők szabad akaratból, ti. állampolgári öntudattal érkeznek.
Eddigre már kialakul, és gyorsan terjed Nyugat Európában az árutermelés és a pénzgazdálkodás, és eléri a falvakat és a paraszti gazdaságokat is. Ezt középiskolában mint „bővített árutermelés”, és a kapitalizmus kialakulásának indulásaként tanultuk. Ez szorosan összefügg a polgárosodással, a városi iparos réteg erősödésével.
A XVIII.-XIX. század során az ipari árutermelésre koncentráló Nyugat, a gyakori hadi események megnövekedett központi élelmiszer beszerzési igénye elindít egy olyan makro folyamatot, melynek során az egész Európát kettéosztó Centrum-Periféria rendszerbe a magyar területek is betagozódnak. Ahelyett, hogy itt is az iparosítás mintáját követnénk, inkább visszarendeződve a nagy, legeltető marha tartás, és extenzív gabona termelés erősödik fel újra. Ez lesz majd a II. Jobbágyság, mint társadalmi visszarendeződés intézménye!
Nyugat Európa egyrészt ipari termékeinek felvevő piacaként, másrészt az agrár termékek alapanyagainak tekint ránk, és szorítja ebbe nemcsak Magyarországot, de Hispániától, Dél-Olaszországon át Kelet Európa államait és a skandinávokat. (Erről sokat írt Pach Zsigmond Pál, Berend T. Iván és Ránki György a 70-es években.)
Szerény véleményem szerint így válik érthetővé, hogy míg a svábok a borra is, mint pénztermelő jövedelemre tekintenek, addig a magyar falvak határában a kicsiny présházak a saját család és baráti kör borfogyasztásának kielégítését kívánják szolgálni.

…, és hogy rólunk, Heimannokról is essék pár szó
Mi a XX. században négyszer kezdtük újra az életünket.
Heimann Ferenc, dédapám 1875-ben születik. Módos gazda hétprésházzal, 15 hold szőlővel már bort exportál Ausztriába. 40 évesen indul a Nagy Háborúba. Többször sebesül, és végigharcolja a bosnyák frontot, egy évig bekerítik őket Przemysl-ben, majd a háború utolsó napján megvakul egy doberdói srapneltől. Gőgös ember dédapám, így 1929-ben szülei telkén új házat kezd építeni. (Sajnos nem mondták neki, hogy most jön a Világválság. Mindenét elveszíti.) 1944 telén még meg tudja védeni családja nőtagjait a „felszabadító szovjet hősök” intenzív barátkozási kezdeményezéseitől, de lekötözik, és sportból körbe lövöldözik. Megborult aggyal lesz öngyilkos 46-ban. Fia hazatértét nem éli meg.
Az 1901-es születésű nagyapám, Heimann Ferenc feleségével Pollermann Bözsivel veszik meg a kidobolt házat édesapjuk után. Szorgalmuk eredménye, hogy húsz év alatt az induló 7 holdból 1940-re 24 holdra bővül a paraszti gazdaság. Ő is 40 éves, amikor bevonul. Idősebb korának köszönhetően lőszerszállító fogatosként járja a frontot. 1945 januárjában, már Budapest alatt fogják el. A hadifogságból betegen, ötven kilósan ér haza 48 nyarán.
Heimann Ferenc édesapám 1930-as. 11 éves korától 18 éves koráig édesanyjával Ő viszi a gazdaságot. Nem csoda, hogy egyedüli gyerekként, oroszlán csillagképpel időnként hajlamosak vagyunk túlzó keménységét, erős akaratát felemlegetni. A kényszeres téeszesítés során a gazdatársak alkut kérnek a párttól. Ha már be kell menni, márpedig be kell menni, legalább had válasszanak maguk közül elnököt. Így lesz az alakulástól nyugdíjba vonulásáig egy amúgy kimagaslóan sikeres tsz elnöke. Ő se így gondolta, de végig csinálta.
Jómagam feleségemmel, Ágnessel 1991-ben, első lehetőséggel alapítottunk egy bt-t, hogy valamit mi is próbáljunk vállalkozni. A megmaradt fél hektár szőlőt, és a 10 méteres pincét vettük át édesapámtól. Ez a fél hektár mára 25 hektár, a 10 m-es pince, hála bátyám pinceépítő segítségének 100 méteresre bővült, és az első évjárat 2 ezer palack bora helyett most évente 150 ezer palackot értékesítünk.
Zoli fiunk (1987) elhatározta, hogy tovább viszi a családi vállalkozást. A geisenheimi egyetemi évek után Montpelliers-i és Bordeaux-i tanulmányok után Udinében tette le a mestervizsgáit. Nemcsak a német, francia, osztrák és észak-olasz családi borászatokban gyakornokoskodott, de eljutott az ausztrál Yara-völgybe és Kaliforniába is. 2015-ben hazatáérve új irányokat jelölt ki a cég jövőjében. Először főborász, majd 35 évesen, 2022-ben a Heimann Családi Birtok ügyvezetője lett.
Három fiuk, Ágoston, Zsigmond és Frigyes gyakran látogatják a birtokot… Őszintén hiszem, hogy lesz folytatása a borászkodásnak.

Hogy mit adhat a következő 400 év? Bár most tükör által homályosan látunk, de bizakodásra okot Szent Pál korintusiakhoz írt első levele ad:

Hit – Remény – Szeretet

Leszegett fejjel végezni a dolgunkat, építeni és támaszkodni a közösségre, és mindig készen az újrakezdésre…
Talán ezt jelenti a bokodi evangélikusok predesztinációban való töretlen hite!

 

 

Scroll to Top